HopTop Brewery - Az év sörfőzdéje 2016

Az év legjobb sörfőzdéje versenyben - ... nem kis részben a European Beer Star versenyen elért nemzetközi elismerésért - a Hop Top Sörfőzdét hoztuk ki győztesen

Sörévértékelő 2016

2016.12.28. 19:04 :: IPAfai Pap

Lassan ismét durrognak a petárdák és a pezsgős dugók, úgyhogy itt az idő, hogy én is - most már mondhatom, szokás szerint - visszatekintsek az elmúlt sörévre. Külön ajánlom ezt az írást a Monyó csapatának, akik a sörös szcéna részvevőit levélben keresték meg, hogy írják le véleményüket az idei folyamatokról.

 

Az év beharangozó posztjában, a kihívás évének neveztem 2016-ot, és - sajnos és szerencsére - sok szempontból bejött az előrejelzés. A fogyasztók inkább profitálhattak a rengeteg új sörös hely és a számtalan - akár heti 4-5 - sörös "prömierből", bár ez a tény inkább a más szempontból is vízfej Budapesten volt igazán érezhető. Az év legszomorúbb híre, hogy nyáron a Hopfanatic Pub, majd ősz végén a Hopfanatic Sörfőzde is bezárta kapuját.

hopfanatic1.jpg

Mindenképpen egy nagyon komoly átrendeződés indult meg a piacon, ami jövő évre fog csúcsosodni és akkor sajnos előre láthatóan további főzdebezárások is bekövetkezhetnek. Az továbbra is nyilvánvaló, hogy a "sörforradalomnak" nevezett eseménysorozatba a kezdetben bekapcsolódott főzdék mellett sok olyan nagyon komoly befektetéssel rendelkező főzde alapult az évben, akik új minőségi alapokra helyezhetik a kisüzemi söripart, és óriási versenyt generálhatnak a gombamód szaporodó helyeken. A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete és az új, modernebb felfogású vezetés (Gyenge Zsolt, elnökkel ez élén) az idei - kétévente megrendezésre kerülő - miskolci sörversennyel és a májusi, óbudai, saját szervezésű sörfesztivállal megmutatta, hogy ki tud lépni az egyre inkább üzleti vonal mentén szerveződő Főzdefeszt árnyékából, ami az elmúlt évben kevésbé tudott megújulni, bár még mindig elvitathatatlanul a legismertebb és legnépszerűbb sörfesztivál az országban. Az M47 Ipari Parkban létesült, nagyrészt idei alapítású főzdék augusztusban megmutatták, hogy a sokat kritizált sörminőséget van esély egy új hívószó, a "KRAFT" mentén újragondolni,  - önként vállalt - magasabb minőségi elvárások szerint, ami új lökést adhat az általam nagyon fontosnak tartott éttermi szcénában és fine diningban való tartós sörös jelenléthez. Hogy még a Kraft-tagfőzdék háza táján is van mit reszelgetni a minőségen, arra azért a novemberi sörtesztünk rávilágított.

kraftlogo_1.jpg

A nagy sörgyárak sem maradtak el a kicsik mögött. A jól bevélt cseh sörös adukártyák (Staropramen, Pilsner Urquell, Krusovice) mellett hagyományosan - az idei utolsó - Budavári Sörfesztivál sajtótájékoztatója keretében hirdették meg "programjukat", a Borsodi a - kicsit old school, de bevált - sörgasztronómiára helyezte a kampánya mondanivalóját, a Heineken a Soproni A.P.A. belengetésével, a Dreher a friss komlós Kozellel és már szinte hagyományosan a Dreherfeszten, a szűkebb fesztiválközönségnek, mint éles tesztelőknek felvezetett lehetséges innovációkkal igyekezett becsatlakozni a sörös divathullámba. A "három nagyhoz" köthető Magyar Sörgyártók Szövetsége, melynek a Carlsberg is pártoló tagja egyrészt folytatta a "Sör mi több" sikeres eseménysorozatát idén is, és a Magyarország Sörkorcsolyája és a éttermi sörhéttel és tematikus blogajánlóival igyekszik a sörfogyasztás gasztronómiai kultúráját is megalapozni-elmélyíteni. Schillinger Attila elnök pedig folytatta a 2015-ben megkezdett párbeszédet és nyitást a kisebbek felé, hogy a meglévő piaci érdekek és éles verseny ellenére sör mentén valamennyire közös platformra hozza a a kisüzemeket a multikkal.

harv3.JPG

A régebbi alapítású kis sörfőzdék számára két út marad továbbra is. Vagy megmaradnak helyi igényeket kiszolgáló kisebb családi jellegű vállalkozásnak, vagy komoly befektetésekkel, beruházásokkal szintet lépve kiépítenek egy olyan regionális-országos disztribúciós, vevő- és rajongóbázist, amelyre hosszabb távon alapozhatják a vállalkozásukat. Idén először látványosan és széles körben megjelentek az országos hipermarketekben is a kisüzemi sörök, ami már Nyugat-Európában megszokott volt korábban is.

És akkor a már megszokott Sörbúvár LEG-ek a 2016-os évre.

- Az év legjobb sörfőzdéje versenyben a Mad Scientist és a Hop Top közül végül - nem kis részben a European Beer Star versenyen elért nemzetközi elismerésért - a Hop Top Sörfőzdéthoztuk ki  győztesen.

hoptopszami.jpg

- Az év sörözője is erős versenyt hozott. A Hopfanatic Pub helyén a újranyitott söröző, a békésszentandrási főzde és Marosvári László nevével fémjelzett Ogre Bácsi hihetetlen népszerűségével szemben a Krak'n Town elképesztő steampunk dizájnja és alig pár hónap alatt kialakult sörbemutatós kulthely státusza volt a mérleg két serpenyőjében. Itt most egy kicsit a közönség is beleszólt a döntésbe, mert az Ogre Bácsi-s poszt pár hét alatt - a blogkattintás-számlálók létezése óta - a legnagyobb nézettséget generálta a blogon, és végül emiatt az Ogre Bácsi lett a győztes.

ogreimg_7585_1.JPG

- Az év magyar söre a Sörbúváron a Mad Scientist Jam 72 előtt egy orrhosszal célba érkező Balkezes Greyjoy volt, ami egy világszínvonalú főzet, melyet egy De Molen sörrel szemben is bizonyított.

greyjoyimg_7940_1.JPG

- A Sörbúvár kedvenc külföldi söre a Carlsberg-féle Grimbergenes "tanulmányi kiránduláson" a Cantillon Sörfőzdében kóstolt Lambic d'Haute Densité, (a képen az Iris)

233_masolata.JPG

- Az év sörfesztiválja a hangulatos Óbudai Kisüzemi Sörfeszt elől az előremutató trendek miatt a díjat elhozó augusztusi Kraft-Sörfeszt volt.

obuda1foto_2.JPG

Idei különdíjasaink közül az első a sörök népszerűsítésében élenjáró orgánum, a Beerporn.hu, akik mindenhol jelen vannak, és új lendületet is adtak a sörök sajtómegjelenésének.

Második különdíjasunk a Fenékig-blog csapatához köthető Mikkeller Running Club Budapest, akik a futást összekötötték a sör szeretetével és megmutatták, hogy nem kötelező kelléke a sörhas (ami ugye nem is létezik) a sörkedvelőknek . Harmadik különdíjunk Gyenge Zsoltnak és az általa vezetett Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének és valamennyi tagfőzdének jár, mert év-évre megmutatják, hogy a dollármilliós befektetőcsoportok mellett léteznek olyan vállalkozások, akiknek a hitvallása a sör, és akik erre tették fel az életüket és egzisztenciájukat is.

obuda1foto_4_1.JPG

Gratulálok a nyerteseknek, és köszönöm a sörbarátoknak a sok megosztást, kommentet, a sörfőzdéknek a bizalmat és a kóstolósöröket, meg sokunknak a közös élményeket!

Sörhabban gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek! Jövőre is teli pohárral folytatjuk!

 
 
 

Forwarading...

Our Philosophy

cold beer

"We are working hard with quality equipment and excellent ingredients. By not compromising we are able to distribute only the kind of beers that even we would drink with pleasure.

We are not ashamed of asking for advice or opinion and don’t let business goals overwrite our values. While we agree that a healthy competition is important, we like to believe that only cooperation can make business model successful. "

Contact

H-1106 Budapest,
Maglodi Road 47.
Hungary
Open: 9am-5pm
+36 30 388 7434
hello@hoptopbrewery.com

facebook_page_plugin